Minek ide nyomásmérő?

Elment a kedvem a paraffinolaj alkalmazásától, amikor a 2020-as cabernet sauvignont legutóbb másik edénybe fejtettem, ezért minden tartály úszófedelét tömlős változatra cseréltem. Ez macerásabb a bor apadásával együtt süllyedő paraffinolajas záráshoz képest, mert minden alkalommal le kell ereszteni a tömlőt, amikor bort adagolok a tartály csapján keresztül, aztán meg felfújni.

A tétel tiszta megbontásán kívül más előnyét nem látom, hátrányát viszont annál többet. Az egyik ezek közül az úszófedél-készlethez mellékelt pumpára szerelt nyomásmérő, ami érthetetlen módon nem párás környezetnek ellenálló fajta.

Új korában megtévesztően csillog-villog azt a benyomást keltve, hogy ez egy remek cucc, jól fog működni. Azonban a párás pinceklíma idővel kikezdi a túlnyomórészt fém alkatrészekből összeállított mérőszerkezetet, és csurom rozsda lesz kívül-belül.

Ebben az állapotban már nem mér nyomást, ami segítene a számlap zölddel jelzett értékei szerint beállítani a tömlő optimális feszességét, ráadásul a mérőszerkezet lelke a korrózió miatt megreped, és a fogasléchez kapcsolódó duplafalú rugóból egyszer csak szivárogni kezd a levegő. Ennek káros következményeként a tömlő lassan leereszt, a tartály fala és az úszófedél pereme közötti fedetlen részen a bor szabadon marad, és ez a körülmény rossz irányba viszi a bor minőségét. Tönkreteszi az oxigén, ha nem veszem észre időben a rendellenességet.
A borospincében 80% körüli a páratartalom, és ezt a környezetet 2-3 évig bírták a nyomásmérők. Szerintem ezt az összeállítást (pumpa, nyomásmérő stb.) nem mérnökember tervezte, mert annak kiterjed a figyelme a pincekörnyezetben uralkodó hatásokra, és rozsdamentes alkatrészekből készült, vagy párazáró készülékházba szerelt műszert és alkatrészeket ír elő. Annak is van valamennyi valószínűsége, hogy ez oly mértékben megdrágítja az eszközt, ami eladhatatlanná teszi, és ezen a ponton vették át az irányítást a marketingesek.
Érdekes lenne a műszer belsejének állapotát is megvizsgálni, de ennek a szándékomnak útját állták az elrohadt süllyesztett fejű csavarok, amiknek eltávolítása nem sikerült egyszerű módszerekkel, a roncsolásos technikától pedig kellő elszántság híján visszarettentem.
Jó eséllyel a készlethez mellékelt szorítóbilincsek is az árcsökkentő szándék következtében néznek ki úgy néhány év elteltével, mint az alábbi képen. A nyomásmérők mellett ezek is cserére szorulnak.

Elgondolkodtam a műszerek cseréjén, és felülbíráltam az eredeti elképzelést. Minek ide nyomásmérő? Miért bonyolították el ennyire az ügyet? Eszembe jutott, hogy a bicikli gumiját is pumpával fújom fel, és a nyomást kézzel ellenőrzöm. Ha erre képes vagyok, miért ne működhetne ez a módszer az úszófedél tömlőjénél is? Működhet.

A tönkrement nyomásmérőt eltávolítva csupán a szabadon maradt menetes furatban kell útját állni a szökni igyekvő levegőnek, ami egy teflonszalaggal tömített csavarral egyszerűen és kedvező költséggel megoldható. Kedvenc csavarboltomban nem tudtak optimális méretet adni, de sebaj. Így is működik, és még ez a böszme csavar is csak töredékébe kerül az új műszer árának. A teflonszalag megfelelő menetszámát soha nem tudom eltalálni, ezért az első kísérlet szivárgást mutatott. Nem fogok tovább bajlódni ezzel, fogom hát az alkalmasabb teflon zsinórt, amivel elsőre összejött a tömített állapot.

Lett volna jobb megoldás a csavaros egyszerűsítésnél is, ha a kezdetektől bevonnak a tervezésbe, de kezdő borászként mindig kész tények elé állítottak, és a bortartályokat fedelekkel, pumpával és a többi kellékével együtt árulták a borászboltokban. A mai eszemmel az úszófedél tömlőjére Schrader (AV) szelepet szerelnék, és egy közönséges biciklipumpával fújom fel mindet. Ezzel a fortéllyal nem csak egyszerűsödik a helyzet, de egy csomó nyomásmérős pumpát ott hagyhatok a boltokban, ami jelentős megtakarítást eredményez.

Nyomásmérő nélkül hogyan ellenőrizhető a fedélzáró tömlő feszessége? Empirikusan, ahogy a művelt francia mondaná.

Ismerős valahonnan a fenti kép a bortartályban matató manusról? Engem is erősen emlékeztet valamire.

Belevágva amatőr borász tevékenységbe, eleinte sodródtam az árral. Minden tanácsot megfogadtam azoktól, akik nálam tapasztaltabbnak mutatkoztak, és tartottam magam az ajánlásokhoz. Nem akartam okosabb lenni a szakembereknél, és a spanyolviaszt sem akartam újból feltalálni. Egész eddigi életemet végigkísérte a jóhiszeműen mafla viselkedés, aminek révén fontos fogalmakkal ismerkedtem meg. Veszteség, kár, veszély, bosszúság, csalódás. Kiskoromban ittam a réten csörgedező patak vizéből, amit egy nálam néhány évvel idősebb gyerek biztonságosnak minősített. Paraziták, fertőzés, mérgezés forrása. Felnőtt fejjel is vakon követtem mentorom tanácsát, és elvégeztem a jeges kezelést az erjedő cefrén – vesztemre.
Mára valamelyest javult a helyzet, mert a keserű tapasztalatok alakítják a jellemet. Alábbhagyott a naivság, amit bizonyos fokú bizalmatlansággal pótolok. Már nem hiszek el bármit. Különösen a komoly külsőt kölcsönző öltönyöket viselő hivatalnokok, egyenruhás hatósági emberek és rendőrök szavának nem adok hitelt. Leginkább magamnak hiszek, a saját tanácsaimra hallgatok.

Tavaly év vége felé tudósítottam az egymás után tönkremenő nyomásmérőkről, és bosszankodtam egy sort amiatt, hogy hajdanában rám sózták a tömlős úszófedelekhez mellékelt pumpákat. Első intézkedésként megszabadultam a szarrá rozsdásodott nyomásmérőktől, és Schrader szelep alkalmazását javasoltam azoknak, akik még nem estek bele a csapdába. Most jött el az ideje a második lépcsőnek, aminél saját tanácsomra hallgatok: leválasztom a pumpákat az úszófedelek tömlőiről, és Schrader szelepeket teszek a helyükbe.

Nem szabad hozzányúlni ahhoz, ami jól működik, de ez a pumpa-ügy pont az ellenkezőjét igényli. Azonnal lépni kell, ha nem akarok napjában többször a pincébe szaladgálni az úszófedelek miatt. Mert bizony szaladgáltam, amíg nem állt rendelkezésre minden szükséges anyag a tömlőkhöz rögzített pumpák kiváltásához. Megkönnyíti a szerelést a műanyag tömlők melegítése, mert a kilágyult anyagot egyszerűbb lehúzni a pumpa csatlakozó csonkjáról, és a szelep is könnyebben a helyére csúszik. Aztán elővettem a bringás hátizsákomból a mini pumpát.

Mihez kezdek a feleslegessé vált, rozsdamentes acélból készült pumpákkal? Egyelőre nem jutott eszembe annál jobb, mint betenni az autóba az ülés alá. Ebben a durva világban bármikor rám támadhatnak, amikor persze védekezni kell. Jó a súlya, megfelelő a fogása, nagyot lehet vele suhintani. Ha egy közúti ellenőrzés alkalmával ügybuzgó zsernyákok kutatnák át a gépjárművet, akkor nem kést vagy teleszkópos önvédelmi viperát találnak, hanem egy pumpát. Régebben fejszenyelet tartottam az autóban, amiről bárki azonnal levette a bűnös szándékot, de a pumpa nem tűnik fegyvernek, magyarázkodni sem kell.