borospince

A természet nem bízza a véletlenre a prédául szolgáló fajok satnya, gyenge és ügyetlen egyedeinek sorsát. Ők kerülnek leginkább hozzáférhető közelségbe a ragadozókhoz, ők futnak a menekülő csorda (nyáj, konda, ménes, falka, rudli) végén, elmaradva a többiektől. Farkasként én sem az élen vágtató példányt igyekeznék becserkészni, hanem a sereghajtók közül válogatnék. Nem hülye a farkas, hanem éhes. Miért fárassza magát feleslegesen, ha táplálékát kisebb erőfeszítés árán biztosítja a könnyű préda.
Nincsen könnyű préda? Ügyetlenek a farkasok? Az éhezés előbb alantas táplálékok elfogyasztására bírja rá őket, majd végszükségben elvándorolnak olyan területet keresve, ahol sikeresen vadászhatnak. Nem jellemző rájuk a kannibalizmus, de nem is hagynak kárbaveszni táplálékot, ha az éppen egy fajtársuk hullája. Megesik farkaséknál, hogy erőszakos halált halnak, miközben területüket védve egymás ellen küzdenek. Foggal-körömmel, amivel a természet felruházta őket. Nem használnak segédeszközt, sem fegyvert – az erősebb győz.

Ateista vagyok, nem hiszek túlvilágban, istenekben. Néha mégis kívánom, hogy bárcsak lenne pokol, és ott, annak legsötétebb bugyrában sínylődjön az a leleményes fickó, aki annak idején feltalálta a puskaport. Szinte hallom, ahogy felhorkannak az egyenjogú nők. Miért pont fickó, miért nem tiszteletre méltó asszonyság? A régi időben, amiből a puskapor származik, még elnyomottak voltak a nők, esélyük sem volt tudományos területen kutatni. Manapság, amikor már harcos feministák próbálják uralmuk alá hajtani a világot, jelentősen nőttek a nők esélyei, és már szabad szemmel látható arányban szerepelnek a Nobel-díjasok között is. Ha a 9. századi Kínában mégis egy nőtől származott volna a felfedezés, akkor arról ritka kivételként biztosan megemlékeznek a történetírók, mint ahogy Jeanne d'Arc neve is fennmaradt.
Tehát a világ megrontásának elévülhetetlen érdemét nem sajátíthatják ki a nők, mert ők alapesetben nem erőszakosak, nem harcos fajták. Nincs hozzá kellő testi erejük, és hiányzik belőlük a tesztoszteron is. A hapsik kakaskodnak, verekednek, harcolnak, öldökölnek. Nem volt ezzel különösebb gond a régi világban, mert mindenki tudta a helyét, és a gyengébbek kitértek az erősebbek elől, nem keresték maguknak a bajt. Aztán jött a puskapor.

Hajviseletéből, arcvonásaiból, fülbevalójából és vékonyságából következtetek arra, hogy az előttem álló, rendőr egyenruhába bújtatott alak nőnemű. Mintha egy gyufaszálat öltöztettek volna rendőrnek. Negyvenvalahány kilósnak tippelem, kb. 160 centi alacsony. Oldalán stukker fityeg, tehát igazi rendőr. Zavarbaejtő alapossággal vizsgálva sem találom nyomát a másodlagos nemi jegyek közé sorolt melleknek – mégis fiú lenne? Nem. Megszólalva már nincs kétségem, egy rendőrlánnyal kerültem szembe, aki férfiember járőrtársával éppen intézkedés alá vont. Eképp magyarázzák a helyzetet, hogy miért kellett kiállnom a forgalomból. A legjobb szándékkal javaslom nekik, hogy rögzítsék adataimat, adják ide a csekket, a dokumentációt meg küldjék el postán, ne bajlódjanak itt mindenféle űrlapok időrabló kitöltésével. Tapasztalatom szerint a kézírás gyakorlása embert próbáló feladat elé állítja a rendőröket. Megbírkóznak vele, de tényleg sokáig tart, ez a legszűkebb keresztmetszete az intézkedésnek. Nem értünk szót egymással, makacsul ragaszkodnak az űrlap kitöltéséhez. Elmagyarázom nekik, hogy nem vagyok jogász, ezért felelősen nem írhatok alá olyan szöveget, amiben mindenféle paragrafusokra meg jogegységekre hivatkoznak. Ősi szabály, hogy ne írj alá olyasmit, amit nem értesz. Értésükre adom, hogy áldozatos munkájuk akkor fogja értelmét veszteni, amikor nem írom alá az elém tett papírt.
Hiába vagyok emberséges, és kímélném a rendőrt a papíralapú adminisztráció terhétől, ő köti az ebet a karóhoz. Amikor legutóbb ilyen helyzetbe kerültem, akkor hagytam, hogy végezzenek a papírmunkával, és utána közöltem az akkor intézkedő rendőrökkel, hogy nem írhatom alá nyugodt lélekkel. Ekkor az ő részükről hangzott el, hogy sebaj, majd elküldik postán. Egy ilyen élmény után javaslom most tapasztaltan és segítőkészen, hogy egyszerűsítsük a folyamatot, amivel mindnyájan előbb szabadulunk. Szóváltásunk közben többször ott volt a nyelvem hegyén a rendőrlánynak intézendő kérdés, hogy miért választotta ezt a hivatást, amire láthatóan alkalmatlan, de ezt végig fegyelmezetten magamban tartottam.
Egy éjszakai mulató bejáratához tekintélyt parancsoló méretű, tagbaszakadt alakot állítanak azzal az elvárással, hogy felügyelje, ha úgy tetszik őrizze a rendet. Rendfenntartó, civil rendőr, akinek fegyver nélkül is szót fogadnak. Mitől válik nála is veszélyesebbé a negyven kilós rendőrlány? Attól, hogy amit egy kidobó elintéz egy határozott pofonnal, arra ez az egyszálbélű csak pisztolyával hadonászva képes. Egy szakszerű pofon nem káros az egészségre, mégis hatásos, még fenyegetés szintjén is, ha hiszünk annak, akitől kaphatjuk. A lőfegyver más tészta, és ezért különös, hogy ott van egy önbizalomhiányos, erőtlen nádszálkisasszony keze ügyében. Vajon hogyan szerez magának tekintélyt? Lábon lő? Ezzel a választással még egész jól járnék ahhoz képest, hogy célozhat kellemetlenebb helyekre is. Nem kérdezek rá pályaválasztásának körülményeire.

Ezt teszi a lőpor. Érdemtelen hatalmat adhat a kezébe annak is, akinek erő és tekintély híján kushadnia kéne. A rendőr is ember. Sőt, alapvetően mindenki rendőrnek születik, de a többség továbbtanul. Meglehetősen rosszindulatú megállapítás, de tudjuk, hogy csak vicc. Fontos a rend fenntartása, rendőrökre szükség van, de nem minden áron. Az erre hivatottaktól elvárom az alkalmasságot, a becsületet, a tisztességet. Fennen hirdetik, hogy szolgálnak és védenek, csakhogy a tapasztalatok alapján ezt nem hiszem el mindegyikükről (elég a Vizoviczki-ügyre gondolni).
Nem a bűnt üldözik azok, akikkel összefutottam. Szelíd polgárokat basztatnak, akik nem állnak ellen, nem csavarják ki a rendőr kezéből a stukkert. Ezek a zsernyákok messzire elkerülik a bűnözőket, nem akarnak bajszot akasztani velük. Kizárólag azokkal szemben képesek eljárni, akik mulyán és megadóan hagyják magukat vegzálni, és ellenkezés nélkül elismerik a szabálysértést, ami alapján a rendőr kiszabja a bírságot.
A magyar állami költségvetés egyéb befizetések előirányzatának 2023-ra tervezett bevétele 12 milliárd forint volt, amelybe a bírságok is beletartoznak. 26.1 milliárdot terveztek a következő évre, és 90.7 milliárdot 2025-re. Úgy képzelem a szerencsétlen közlekedési rendőrök mindennapos eligazítását, hogy a főnökük megszabja a begyűjtendő bírság összegét. A parancsot teljesítő fakabátok kirajzanak a rendőrörsől, és mamlasz polgárokra, könnyű prédára vadászva portyáznak.

Emlékszem a riadóláncra, ami úgy működött kiskoromban, hogy ha valaki talált egy hibás (pénz nélkül működő) telefonfülkét, akkor leadta a drótot csóró ismerőseinek, akik rájártak erre a telefonra, és leginkább külföldi hívásokat intéztek a nagyobb megtakarítás reményében. Nem volt még internet, sem Messenger, csak telefon. Hiába állt több telefonfülke üresen, az emberek mégis türelmesen vártak sorukra az egyiknél, ennél a "hibásnál", ami az ő szemszögükből kifogástalanul üzemelt.
Hasonló riadólánc működhet a rendőröknél, akik az útépítők levonulása után kint felejtett, értelmét vesztett sebességkorlátozó tábláknál lebzselnek áldozataikra várva. Remek lehetőséget biztosít bírságolásra az elhanyagolt növényzet által eltakart, álcázott tábla is. Az ilyenek környékén is nagy számban mutatkoznak a pisztolyos hiénák, és osztogatják a csekkeket a megtévesztett autósoknak.

Régebben történt, hogy hazafelé tartva lemeszeltek egy vasúti átjáró előtt. Több rendőrautó is parkolt az út szélén, egy csapat sün pedig intézkedett. Sorban állították le az arra haladókat, és mindegyiket megbírságolták azért, mert egy állítólagos útzáron keresztülhajtottak. Rám került a sor.
– Jó napot kívánok! Megbírságolom az útzár figyelmen kívül hagyása miatt.
– Miféle útzár?
– Ott van az úgy 200 méterre innen, csak maga nem vette észre.
– Arra gondol, amit félrehúztak az út szélére?
– Igen, de annak az úton kéne lennie.
– Nincs ott.
– Vízátfolyás volt a nagy esők miatt, alámosta az úttestet, be is szakadhatott volna maga alatt – osztja az észt egy másik rendőr, egy cserfes nőnemű.
Hiába bármilyen ellenkezés, engem már megint intézkedés alá vontak. A rendőrök adminisztrálnak, közben ráérek töprengeni. Ha valóban ennyire veszélyes az út állapota, és ezt a rendőr ilyen jól átlátja, hogy még elmagyarázni is képes, akkor miért nem szalad oda, és miért nem állítja helyre az útzárat? Megtehetné az emberi élet és a vagyonbiztonság védelmében, a polgárok hálásak is lehetnének érte, hiszen ezzel valóban szolgálna és védene. Ehelyett inkább szorgalmasan bírságolnak. Megkapom a csekkemet, indulnék, de nem úgy van az.
– És most büntetésből abba az irányba kell elhagynia a helyszínt, amerről jött – utasít a nőnemű.
Ő is a 40 kilós, 155-160 centis fajtából való. Egy gyenge szellő is arrébb teszi, de hatalma van fölöttem, stukker lóg az oldalán, meghatározhatja sorsomat. Nyilván nem nyertem el rokonszenvét, és jó a megérzése, sejthet valami arról, hogy a vasúton túl hamarosan hazaérek, ellenben visszafelé tennem kell egy 23 kilométeres kerülőt. Mintha megjelenne a pöttömnyi rendőrnő orcáján a kárörvendő vigyor visszafogott változata. Nem látom, csak sejtem, hogy mogyorónyi agyában elégedettséget szülő gondolatok viháncolnak: most megmutatja ennek a faszkalapnak, hogy mihez tartsa magát. Kibabrálna velem, csakhogy nem erőssége a következetes gondolkodás, nem látja át az összefüggéseket.
– Arra küldene, ahol bármikor beszakadhat alattam az út? Képes lenne ilyen veszélybe sodorni? Nahát!
Senki nem mozdul. Beáll a dermedt, homlokráncolós csend. Most mi legyen? Nyugtasson meg, hogy az út igazából veszélytelen, nem fog beszakadni (ezzel meginogna a bírságolás jogalapja), vagy vonja vissza átgondolatlan utasítását, amivel saját ostobaságát ismeri el. Súlyos dilemma.
– Hmmm. Na, jól van. Akkor menjen a vasúton át.

Milyen elcseszett állam az, ahol a kormány nem úgy tekint a polgárságra, mint derék, talpig becsületes emberek sokasága. Élik az életüket, dolgoznak, nevelik gyerekeiket és adót fizetnek, az állam pedig a tenyerén hordozza őket. Ha valamelyikük megtévedne, azt persze börtönbe vetik vagy megbírságolják, de nem ez az alapvetés. Ha a költségvetés valamely rovatába beterveznek egy összeget, és az nem folyik be, akkor hiányozi fog. Hibás lenne a terv? Olyan nincs. Ha betervezték a bírságot, akkor annak be kell folynia, már rég elköltötték, nem hiányozhat. Túl sok a szabály, túl sok a hivatalnok, túl sok a jogász, túl sok a politikus. Túl sokba kerülnek, ennyit nem érnek.

Szabálytalan időközönként, ámbár rendszeresen elege lesz valakinek a földi lét nyomorúságából, ezért meghirdeti a világvégét. Ha van respektje, akkor okoz némi riadalmat, ha nincs, akkor csak legyintenek rá. Nostradamus óvatosan, rejtélyes négysoros versekbe fogalmazta jóslatait, és nem fárasztotta pontos dátumok megadásával közönségét, így a beteljesülés elmaradása nem rontotta hitelét. Bátrabban és pontosabban jósolt a Millerista szekta főnöke, aki 1843-ra tette a világvége bekövetkeztét. Ő is óvatosan jósolt, mert az esemény elmaradása esetére esőnapot hirdetett 1844-re. Aztán valaki foglalkozni kezdett a kihalt maja civilizációval, ezen belül az időszámításukkal, és arra a felfedezésre jutott, hogy 2012. december 21-én lesz a világvége. Hogyan született ez a napra pontos előrejelzés? A maja naptárban eddig a napig tartották számon a dátumokat.
Eddig egy jóslat sem vált be, de az ember küzd és bízva bízik, nem adja fel. Egyszer majd valaki megtalálja a nagy műből kimaradt kocsma szín kéziratát, amiben Ádám kesereg, és Lucifer vigasztalja.
– Picsába!
– Na! Mi a baj?
– Elmaradt a világvége.
– Na és? Örülj neki.
– Fogadtam rá, és elbuktam. Most fizethetek, viszont ha bejön, akkor nagyot kaszálok.
– Hát, öcsém, mondanám, hogy rossz lóra tettél, de ez inkább logikai bukfenc.
Megesett már, hogy tudományos-technikai alapossággal határozták meg a világvége várható eljövetelét, de az sem jött be. Ilyen volt a múlt század 90-es éveinek végén elharapózott Y2K vagy 2000-es év problémája, amit a számítógépes ipar kezdeti nehézségei idéztek elő, mert eleinte minden kicsi, drága és lassú volt. A 80286-os CPU órajele 4.76 MHz, RAM-ból 512 vagy 640 kilobyte működött a gépekben, a háttértárak méretét pedig megabyte-ban adták meg (az akkoriban legjobban fogyó Seagate ST-225 mindössze 20 megabyte kapacitást képviselt). Ilyen sanyarú körülmények között az adatszerkezetek tervezői úgy spóroltak, hogy a dátumoknak csak az utolsó két számjegyét tárolták, elhagyva a százas és ezres helyértéket. Sok kicsi sokra megy alapon ezzel a módszerrel is elérhettek valamennyi megtakarítást szűkös erőforrásokkal gazdálkodva. Aztán egyszer valaki megkongatta a vészharangot: mit jelent majd a "00" dátumérték 2000 után? Mi lesz a helyes megfejtése?
Ez még nem a világ vége – állapították meg a szakemberek, és elkezdték átírni programjaikat, átkonvertálni az adatbázisokat 2000-kompatibilissé. Egy csomó pénzt kerestek ezzel, sokan belegazdagodtak ebbe a hisztériába. Az igazi világvége hangulat azzal alakult ki, amikor valaki feltárta, hogy a számítógépek belső órája (RTC) sem minden gyártónál 2000-kompatibilis, és 1999-ről majd 1900-ra vált az évszám. Jöttek a jóslatok, hogy ennek következtében vonatok fognak összeütközni, repülőgépek zuhannak le, minden számítógépes rendszer megbolondul. Megint egy csomó pénzt kerestek azok, akik bevizsgálták a gépeket, és a gyártók termelése is meglódult, mert akinek egy kicsi félnivalója volt, az inkább lecserélte gépeit rizikómentes típusokra. Ismét elmaradt az apokalipszis.

A napokban több vonatkozásban is lejárati dátumokat kellett megvizsgálnom, és megnyugodva állapítottam meg, hogy ezek évek múltán válnak esedékessé, addig tehát nyugalom van. Ezzel összefüggésben eszembe jutott, hogy a 32 bites Unix idő értékkészlete is mostanában fog kimerülni (túlcsordulni), és megnéztem, hogy pontosan mikor jön el ennek ideje. A maja naptárból levezetett világvége jóslat még csak napra pontosan határozta meg a várható időpontot, de azóta sokat fejlődött a tudomány, és most már hajszálpontosan tudhatjuk, mikor esedékes a végítélet:

2038. január 19. 03:14:07 UTC

Fogytán az idő, de a számítógépes ügyek fejlődésének léptékében rengeteg van még hátra addig. Aggodalomra nincs különösebb ok, mert amikor fogyni kezdtek a 32 bites IP-címek, akkor is példás gyorsasággal vezették be a címteret jelentős mértékben kitágító új protokollt. 2038-ig várhatóan kimúlnak a 32 bites rendszerek, és mindet a már napjainkban is használt 64 bites architektúrát alkalmazó gépek és programok fogják felváltani.

Sorozatosan kapunk újabb és újabb esélyt világvégére, ami eddig szervezetlenség miatt mindig elmaradt, és csalódást okozott. Mi lenne a megoldás? Ne legyünk telhetetlenek, ne akarjunk rögtön égszakadást és földindulást. Érjük be kevesebbel. Kaphat a világvége logikai értelmezést úgy, hogy akinek eddig jó világ volt, az tapasztalhat negatív értelmű változást, és a rossz világ eljövetelét éli meg világvégeként. Némelyek 2026-ban számíthatnak jelentős változásra életükben, ami csak viszonylagosan világvége, nem abszolút mértékben. Mert lehet élni pálmaház, zebrák, jacht és kastélyok nélkül, de annak más a hangulata. Magyar kormányzati szereplők és talpnyalóik körében már most világvége hangulat uralkodik, és olyan szégyentelenül viselkednek, mint akiknek már minden mindegy, csak hatalmon maradjanak.

Nyakunkon a világvége