Mesés valóság – kívánatos tárgyak

"Ha nekem ilyenem lehetne" – ismételgette nagyobbik fiam valamikor kisóvodás korában azokban a helyzetekben, amikor olyan dolog került szeme elé, aminek birtoklását erősen kívánta. Szerény lehetőségeimhez mérten igyekeztem megszerezni mindent, ami épülését szolgálta. Tizennegyedik születésnapjára gitárt kért, lelkesen haza is hoztam egyet.
Nem sikerült elérni a kitűzött célt, mert a felhőtlen öröm elmaradt. Kezébe vette, pengette egy keveset, aztán hozzá sem nyúlt. Mint utóbb kiderült, azzal rontottam el a jól induló ügyet, hogy fémhúros gitárt vásároltam, ő pedig nem tudott mit kezdeni a rockos hangzással, mert szívesebben játszott volna lágy dallamokat nylon húrokon.
Ismered a "néma gyereknek az anyja…" kezdetű mondást? Többféleképpen használják. Nekem a trágár változat tetszik a rövidsége miatt, aminek lényege szerint nem várhatom el, hogy kitalálják kívánságomat, tehát jobb azt szabatosan megfogalmazni, amivel a félreértések és az ebből fakadó csalódás, keserűség és bánat elkerülhetők.

Bort prédikálok, és azt is iszom – már megint. Elébe megyek az elvárásnak, ezért jó előre és félreérthetetlenül megfogalmazom, hogy az én szememben mi minden minősül kívánatos tárgynak, aminek birtoklása folytán nem zuhannék mély depresszióba.

Tájékozatlanságom okán hibáztam a fémhúros gitárral, de ilyen veszély nem fenyeget akkor, amikor pontosan megnevezem a vágyott tárgyat. A pokolba vezető út burkolatát emlegetve lehet szakszerűen mentegetőzni, amikor a legjobb szándék mellett sikerül félre az ügy. Mint amikor egy jóakaróm a vágy tárgyának egyértelmű meghatározása ellenére beállít hozzám Gutenberg 1455-ben elkészült alkotásával, mert emlékezetében csak a régi biblia maradt meg, és a bolhapiacon rásóztak egy jó állapotú példányt abból a kevésből, ami napjainkra fennmaradt (én is vettem már értékes könyvet bagóért a vásárban).
– Na, mit szólsz?
– Hmmm. Biblia. Jó régi.
– Ezt kérted, nem?
– Nem. Ebbe 42 sort nyomtattak oldalanként, amit kértem, abba meg 48-at.
A Gutenberg biblia, a világ első nyomtatott könyve a sokszorosát éri annak, amit a fejezetcímben megjelöltem. Értékét tekintve jól járnék, de nem csak a sorok száma nem stimmel, hanem a betűtípus sem. Gutenberg bibliája a kézzel írott könyvek hangulatát idézi sűrűn szedett, Textura (más néven Blackletter Gothic) típusú betűivel. Ehhez képest Schöffer a Gutenbergtől lefoglalt nyomdagépekkel dolgozott ugyan, de saját fejlesztésű, Gotico-Antiqua néven ismert betűtípust használt.

A nyomatokból félhasábnyi szöveget tettem egymás mellé, és ezek a Fust-Schöffer kiadás piros vonallal aláhúzott részéig azonos tartalmúak. Magáért beszél a különbség: a Textura olvasása fárasztó, ellenben a Gotico-Antiqua betűkkel nyomtatott szöveg kényelmesen olvasható, szellős, információsűrűségét vizsgálva mégis tömörebb.
Gutenberg egyik hibája, hogy kölcsönből akart vállalkozni. Tetézte a hibát azzal, hogy egy ügyvédtől kért pénzt, aki az első adandó alkalommal kisemmizte, mert nem volt képes visszafizetni a hitelt. Ez a Johann Fust nevű jogász igen nagy zsivány volt, mert rávette Schöffert, Gutenberg egyik segédjét, hogy árulja el mesterét és annak műhelytitkait. A jogász-zsiványság akkor is kiütközött viselkedéséből, amikor a peres úton megszerzett nyomdában időközben elkészült 42 soros bibliákat Párizsban árulta, és a francia királynak kézzel másolt könyvként adott el egy példányt rendkívül magas áron.
Isten a jogászokat sem veri bottal. Fust 1465-ben ismét Párizsba utazott, hogy a Schöfferrel közösen nyomtatott új könyvüket (Cicero: De Officiis) árulja. Innen soha nem tért haza Mainzba, mert nagy valószínűséggel az akkori pestisjárványnak esett áldozatául.

A kétkötetes Fust-Schöffer Biblia pergamenre nyomtatott különleges változatából mindössze húsz példány létezéséről tudunk, ezekből három van magánkézben. Az egyiket 2019-ben áruba bocsátotta tulajdonosa, így vált lehetségessé hozzájutni a ritka darabhoz. Lemaradtam róla, pedig nyilvános árverésen lehetett licitálni rá a Ketterer Kunst szervezésében, és így lett a Németországban valaha gazdát cserélt legdrágább könyv. Ez az első olyan nyomtatott kiadvány, ami kolofonnal és a nyomtatás évszámával ellátva került ki a nyomdából. Gutenberg ugyanis nem kötötte ügyfelei orrára, hogy könyvei nem kézzel írottak, ezért azokban nem szerepelt semmi, ami nyomdai eljárásra utalt volna. Minek köszönheti Gutenberg, hogy mégis az ő nevéhez fűződik a könyvnyomtatás technológiája? Annyi előnye volt a hitelezője által évekkel korábban indított pernek, hogy fennmaradtak az ügyiratok, amik hitelesen bizonyítják Johannes Gutenberg elsőségét.
Sok az eszkimó, kevés a fóka, és kevés a pergamenre nyomtatott, iniciálékkal díszített középkori iparművészeti remek. Nekem nem jutott belőle, ezért kénytelen vagyok az online elérhető változatát lapozgatni.

Kellő képzettség és műveltség híján zenei kérdésekben legfeljebb megalapozatlan véleményem lehet. Szerteágazó, ámbár felszínes ismereteimmel mégis egész jól eligazodok ezen a szakterületen kottaolvasás és hangszeres játék képessége nélkül. El tudom helyezni a világban a Bösendorfer Imperialt, és legjobb helyének a koncerttermeket tartom, noha egy nagyzenekar hangzásából harsányabban tűnik ki a Steinway Model D hangja, vagy akár a Yamaha CFX, ami egy teljes szimfonikus zenekar mellett is érvényesül. Utóbbiakat nem tervezném beállítani a nappaliba, de a melegebb, lágyabb, gazdagabb hangzású Bösendorfert annál inkább.
Minek köszönhetően lesz egy zongora hangzása gazdagabb a többinél? A Bösendorfer koncertzongoráján a szokásos 88 mellett 9 extra hang szólalhat meg a basszus tartományban, ezzel 8 teljes oktávra emelve a hangterjedelmet. Mélyebb hangok templomi orgonából sem szólnak, de nem jellemző, hogy zeneszerzők erre a többletre építve komponálnák zongoraműveiket, hiszen akkor a többi gyártó szűkebb hangterjedelmű hangszerein képtelenség lenne előadni. Ezeket a hangokat tehát a legritkább esetben szólaltatják meg szándékosan, de a hozzájuk tartozó húrok ott feszülnek a hangszerben, és a többi hang leütésekor harmonikusan rezonálnak – ezt az egyedi hangzást más gyártók termékeiből nem hallani. Rezonáns húrokkal találkozni más fajta hangszereknél is, mint például csemballó, szitár, régi hárfák. Ezeket nem pengetik közvetlenül, de passzív rezgésükkel befolyásolják a hangzást.

Egyszer a legnevesebb zongorakészítők is eljutnak odáig, hogy nem képesek tovább tökéletesíteni a gyártást, mert már minden lehetőséget kihoztak a felhasznált anyagokból. Ekkor jutnak arra a döntésre, hogy ötvözik a hagyományos kivitelt a fejlett technológiával, és így jönnek létre számítógéppel vezérelt elektromechanikus zongorák:

• 290SE: Player Grand (Bösendorfer, 1986)
• Disklavier (Yamaha, 1987)
• CEUS reproducing system (Bösendorfer, 2003)
• Spirio (Steinway, 2014)
• The SE2 Self-Play System (Hurstwood Farm Piano Studios, 2015)

Figyelemre méltó körülmény Wayne Stahnke feltűnése mindegyik gyártónál. Hogy kerül a képbe egy amerikai fickó? 1966-ban az osztrák tulajdonosok eladták a Bösendorfer zongoragyárat az amerikai Kimball bútorgyárnak. Ők is fából dolgoznak, jó gazdái lettek a cégnek, és voltak olyan merészek, hogy ezt a Stahnke nevű, MIT-n végzett mérnökembert szerződtették. Soha nem hallottam róla korábban, de nagy név lehet a szakmában, ha a MIDI szabvány alapjául korábbi munkássága is szolgált. A Bösendorfer 290SE típusjelzésből az SE a Stahnke Engineering rövidítése. (A közvetett források átka az esetleges pontatlanság, az információ torzulása. Az SE eredetéül a legrokonszenvesebb magyarázatot választottam, de futottak még más forrásokból a Stahnke Electronic, Stahnke equipped és a Stahnke Edition is.) 1991-ben a Yamahához igazolt, majd 2014-ben a Steinway vásárolta meg tőle addigi tudásának összegzését, a Live Performance Model LX technológiát, amit Spirio néven szerel hangszereibe.
Eközben az ismét osztrák tulajdonba került Bösendorfer a Bécsi Műszaki Egyetemmel együttműködve létrehozta a CEUS rendszert a zongorajáték rögzítésére, szerkesztésére (BOEdit) és lejátszására. 2008-ban ismét tulajdonost váltott a cég. Most nem pénzintézet vagy bútorgyár, hanem egy szakmai befektető, a japán Yamaha vásárolta meg. Az új tulajdonos szakemberei hamar észlelték, hogy a CEUS minden paraméterében veri a Disklaviert. Ennek fényében különös döntés született: a CEUS fejlesztésével felhagytak, és a Disklavier mellé tették le a garast.

Mire jó a páncéltőkés, kalapácsmechanikás zongora digitális, elektromechanikus kiegészítése? Elsődlegesen a zongorajáték rögzítésére, és nagy hűségű visszaadására találták ki. Nem szokványos hangrögzítés valósul meg, hanem a billentyűk és a pedálok mozgásának adatait tárolja a rendszer .boe, .e-seq, .mid stb. típusú file-okban, szerkeszthetően. Mi a baj a hangrögzítéssel? Az előadás során előállt rezgések levegőben terjedő részének rögzítése, majd ennek lejátszása során óhatatlanul minőségromlást szenved a konzerv hang, mert már a felvételnél jelentkezik a mikrofonok és az elektronika tökéletlenségéből fakadó torzítás, ami a lejátszásnál tovább romlik az erősítők és a hangszórók sajátosságai révén.
SE, CEUS, Disklavier vagy Spirio rendszerrel rögzített felvétel lejátszásakor maga a hangszer szólal meg eredeti, torzítatlan hangzást biztosítva. A lejátszást elindítva pontosan úgy ütögetik a húrokat a kalapácsok, úgy szól a darab, ahogy a zongorista eljátszotta, bár ez így nem teljesen igaz. Elektromágnesek mozgatják a billentyűket és a pedálokat, pontosan megismételve az előadás idején tapasztalt (érzékelt, mért) mozgásokat és időzítéseket. Emberből való zongorista sehol sincs. Nem lapoz kottát, nem dünnyög magában, nem nyikorog alatta szék, és ujjai sem érintik a billentyűket. Hiányoznak a zörejek, köztük az úgynevezett felső zörej, ami a billentyűk és a zongorista ujjainak ütközésekor keletkezik, ahogy a billentyűket püföli. A szellemeket hiányzó árnyékuk buktatja le, a gépzongoristát pedig a felső zörej hiánya.
Van még egy tényező, amit nem fog visszaadni semmilyen gép, és szerintem nem is kell törekedni arra, hogy ennyire fejlett legyen. Ember kell ahhoz, hogy az utánnyomás (aftertouch) jelenségét produkálja, aminek egyes nézetek szerint nincs hatása, mert miután a kalapács megüti a húrt, nem áll fenn köztük mechanikus kapcsolat. Nem vagyok szakértő, de látom, hogy e vélekedés ellenére a zongoristák esetenként bizony erősen masszírozzák a billentyűt annak felengedése előtt, és ebből arra következtetek, hogy mégis lehet jelentősége a hangzásban (Schiff András is kivitelezhetőnek tartja a vibrato hangzást zongorán). Íme egy példa, amiben Péter Bence nyom egy kétvonalas fiszt (vagy geszt?), néhány ütemmel később egy háromvonalas H-t, és ujját a billentyűn tartva, azt oldalirányba mozgatva a hang utókezelését végzi – kitartásához nincs szükség ilyen mozdulatokra. Ebben a példában a Steinway Spirio rendszerét használja, és Ancient Paradise című szerzeményét előadva bemutatja azt a lehetőséget, hogyan kísérheti saját magát a zongorista úgy, hogy előzőleg rögzíti a kísérőszólamot, majd ennek lejátszását elindítva, ezzel összhangban eljátsza a vezérszólamot. Az a gyanúm, hogy ezt a művet élőerős duett formációban nehezebb összehozni, mert egymást zavarva kalimpálnának, és az előadás inkább hasonlítana tömegjelenetre, mint higgadt duettre. Nem is kell elképzelnünk ezt az előadásmódot, mert erre is van példa, ahogy vicces zongoristák bugi-vugit adnak elő a zongora előtt tülekedve. Az eddig ismertetett lehetőségek mellett a zongora számítógépes, elektromechanikus változata alkalmas távvezérlésre is, amiből azonnal adja magát a távkoncert és a távoktatás internetkapcsolaton keresztül.

Minek nekem zongora, és miért pont Bösendorfer? Számomra az ember szerszámkészítő és anyagalakító képességének csúcspontja nem az atomerőmű, nem a rakéta és nem is a repülőgép-anyahajó. Kétségtelenül bonyolult szerkezetek sok-sok találmányt felvonultatva, mégsem ezeket csodálva szeretnék álmélkodni. Jobban mutat a háztartásban egy zongora, ahogy műholdas távközlési kapcsolaton és üvegszálas kábeleken keresztül mondjuk a már emlegetett Péter Bence játszik rajta, én meg hallgatom. A miért pont Bösendorfer kérdésre adandó válaszon nem is kell gondolkodnom, mert Schiff András elmagyarázza helyettem, hogy mi szól a választás mellett a hangzáson túl. A lényeges gondolat túlmutat a zenei kvalitás méltatásán: history and tradition and a bridge to the past. Már nem is csodálkozom azon, hogy nem magyarul hangzik el, mert ő sem lehet próféta a saját hazájában.
A CEUS fejlesztését leállították, ezért már támogatás (ügyfélszolgálat, szerviz) sincs hozzá, vagy csak egyedi megbízással, hozzáértőket toborozva lehet hozzányúlni, ami piszkosul megdrágítja fenntartását. Ezért némi vívódás után valószínűleg az élő szolgáltatások miatt fanyalodnék a Disklavier használatára, mert remek kiegészítő lehetőségeket kínálnak hozzá, mint például a DisklavierRadio, amivel részben kiválthatnám az URH-FM sávon sugárzott Bartók Rádiót.
Attól tartok, hogy a spéci zongora felbukkanása közvetlen közelemben komoly veszéllyel járna. Kiskoromban lendkerekes játékautókat szedtem szét, mert kíváncsi voltam a belsejükre. Vajon elég érett a gondolkodásom ahhoz, hogy egy Bösendorfer Imperial 290 megússza ezt az inzultust?
Zongora sehol – hol van még karácsony? – , ezért egyelőre gond sincs vele, de már most éledezik bennem a szándék elé állítani Glenn Gould híres összecsukható székét, amivel történelemszagúvá válna a helyszín. Gould mindenhová magával vitte, nem volt hajlandó másra ülni. Kanadában nemzeti kincsként, üvegvitrinben őrzik egykori kedvenc zongorájával együtt – nehéz megszerezni.

Művészetekhez nincs közöm, ahogy iparhoz sincs, mégis egy olyan stílus lett a kedvencem, ami e két ágazat között gyümölcsöző, jó barátságot teremt. Egy használati tárgynak vagy egy épületnek nem csupán rendeltetése van. Fűződhet hozzá más élmény azon túl, hogy kezünkbe vesszük, használjuk, lakunk benne. Meg kell birkóznunk látványával, ami a funkciót nem befolyásolja, de közérzetünket annál inkább. Kíváncsi lennék, mire tippelsz, de nem fogom megtudni, viszont elárulom, hogy nekem a szecesszió szellemében készült tárgyakról alakul úgy a véleményem, hogy ezeket a dolgokat annak figyelembevételével tervezik és kivitelezik, hogy arról vissza fog verődni a fény, miközben ellátja feladatát. Elborzaszt a látvány, vagy jó kedvre derít?

Annak a postahivatalnak ajtajáról mutat részletet a fenti kép, ahol a reklámújságokat osztogató lánnyal találkoztam. Kézbe illő, jó fogású kilincs, és az üvegezett részt védő míves rács. Mindkét darabon mai szemmel feleslegesnek tűnő rovátkákkal, mintázatokkal, amik nem járulnak hozzá a funkciókhoz. Ennél egyszerűbb kivitelben is működne, a régi tervezők és mesteremberek mégis rászántak időt és fáradságot, és tetszetős formájúra alakították az anyagot. Nem szegte kedvüket sem növekvő költség, sem szoros határidő réme, nem kergette őket a tatár. Kedélyesebb, lassabb, nyugodtabb világ volt az, ahol ebben a szellemben készültek dolgok. Ráértek korzózni, egymással találkozni, ultizni, borozgatni. Manapság a polgárok többsége csak a munkahelyén és a fogyasztói társadalom templomaiban, a népesség vallásos szelete imaházakban fut össze ismerősökkel. Átlagosan hetente egyszer kimegyek az utcára, meglátogatom a postát is. Közben leginkább kedélytelen, mogorva embereket látok, akiknek semmi okuk vidámságra. Jól jellemzi a társadalom kedélyállapotát az a furcsaság, hogy a terhesség után felvették az orvosok által kezelendő betegségek sorába a rosszkedvet is.

Nosztalgia a régi világ értékei után. Amikor még nem ismerték a gazdasági növekedés fogalmát, és a jól végzett munka becsülete megelőzte az összecsapott fércmunka sivár termelékenységét. Jelenleg két módszert alkalmazok arra, hogy távol tartsam a jelenkor rossz hatásait. Az egyik, hogy ritkán mozdulok ki itthonról. A másik pedig olyan oázisok látogatása, ahol még a régi rend van érvényben. Az ilyen helyek puszta létezése is elégedettséggel tölt el. Látogatni sem szükséges feltétlenül, mert olyan termékek kerülnek ki onnan, amikből sugárzik a régi idők békebeli hangulata.
Ilyen oázis a Patek Philippe néven ismert svájci manufaktúra is, hol a cég alapításának 175. évfordulójára nagyot akartak durrantani, és ez náluk egy új típus létrehozását eredményezte. Egy minden addiginál összetettebb, bonyolultabb karórát álmodtak meg. Az álmodozással párhuzamban nekiveselkedtek a kapkodástól mentes, 7 éven át tartó tervezésnek. Őket sem kergeti tatár, mert a minden körülményre kiterjedő, és hagyományaikhoz híven aprólékos tervezés után két évet szántak az órák gondos kivitelezésére.
Mindössze 7 példány készült belőle, amiből egyet megtartottak maguknak, így is csökkentve esélyét annak, hogy közönséges halandók hozzájuthassanak. Ha csak ennyi részletet ismernék a történetből, akkor sem lenne kétségem afelől, hogy a régi vágású óragyártók gondolatvilága meseországból, a Grimm testvérek által gyűjtött német népmesékből ered. Már megint a hetes, ami megegyezik az ókori világ csodáinak számával, ennyi fejét vágja le a mesebeli vitéz a sárkánynak, Hófehérkét is hét törpe rajongja körül, ennyi napot szánt Isten a teremtésre. Ezek után természetesen az elkészült óra is meseszép lett.

Mindig is óragyártással foglalkoztak, nem értenek máshoz. Az előállt produktumot szemlélve arra jutok, hogy én is jobban jártam volna, ha már gyerekkoromban kinézek magamnak egy tisztességes szakmát, és abban mélyülök el. A jubileumi órában olyan tudás duzzad, amit nem lehet megszállottság nélkül elsajátítani. Kinek jutna eszébe Janus-számlappal karórát készíteni? Egészséges fantázia kialakulásához gyerekként meséken kell nevelkedni, így pattannak ki aztán felnőttkorban jobbnál jobb ötletek az ember fejéből. Ez a megfigyelésem is erősíti gyanúmat, hogy a Patek Philippe ötletemberei jól ismerik a mesevilágot.

Mit kezdenék egy ilyen órával? Nincs hozzá megfelelő öltözékem, mert amit magamra húzok, annak csak annyi szerepe van, hogy ne fázzak, és megjelenésem ne legyen szeméremsértő. Nem tudok elővenni se pingvinkabátot, se propellernyakkendőt a ruhásszekrényből. Nem hordanám a csuklómon, mert a 2024-es magyar nemzeti össztermék 0.24‰-ének megfelelő értékkel nem szaladgálunk az utcán. Másképp kifejezve, a bruttó nemzeti össztermék kb. 4250 darab ilyen órára futná a ma érvényes becsült piaci értéke alapján, ami messze meghaladja a kibocsátási árat. Még ez sem számítana nagy sorozatnak, de nem kell tartani attól, hogy a legyártott 7 darabon felül további példányok is felbukkannak a piacon, mert ebből nem készül tömeggyártásban megtévesztő minőségű, olcsó kínai hamisítvány. Maga a Patek Philippe gyártja a 6300-as típusjelű helyettesítő terméket, némi vigaszt nyújtva azoknak, akik nem juthatnak hozzá a ritkaságnak számító kézműves mestermunkához. Hívják ezt a szélesebb körben elérhető, szerényebb kidolgozású, nem limitált kiadású, sorozatban gyártott 6300-ast az 5175-ös kistestvérének is. Szigorú emberek ezek az óragyártók, mert még ennek a light változatnak a megvásárlásához sem elegendő kellő mennyiségű pénzzel rendelkezni. Ha nincs respekted a gyártónál, akkor nem kapsz belőle, hiába szórsz eléjük nagy mennyiségű fizetőeszközt. Érdekes eset, ahogy a filmes karrierjét esetlen pornószínészként kezdő, majd kemény akcióhősként ismertté vált Sylvester Stallone vásárolhatott magának ebből a fajtából. Saját elbeszélése szerint sokat kellett kuncsorognia, amíg a gyártó végre elfogadta kérelmét, és hozzájuthatott egy 6300-ashoz. Néhány évig birtokolta, aztán azzal dicsekedve árulta, hogy emberi kéz nem érintette. Ki sem csomagolta ez a szerencsétlen, csak őrizgette.
Nem vagyunk egyformák. Én bizony sokszor a kezembe venném, amíg rá nem unnék. Azt sem hiszem, hogy annyira legatyásodnék valaha, hogy el kéne adnom, de Stallone hajbeültetését látva érthető, hogy kell neki a lóvé.

Kiskoromban a fiúgyerekek nagy része az autószerelő szakmát nevezte meg a mi leszel, ha nagy leszel kérdésre, mert ebben az életkorban még hiányzik az emberből az előrelátás, és nem villan be a tökig olajos, berohadt csavarokkal birkózó jövőkép. Általános iskolás koromban a birkaszellem jegyében fogant nyilakozatom összhangban volt a magukat felnőtt korukban egy műhelyben elképzelő gyerekekével, aztán érettebb világlátással más pályát választottam.
Nem kizárt, hogy vénségemre mégis megbarátkozom a gondolattal, és szükség esetén magam fogom bütykölni az itthoni gépjárműveket. Mi ez a hirtelen pálfordulás? Ilyesmiről szó sincs, mert nem én változtam, hanem az autók – előnyükre. Amennyiben előnyös változás az elektromotoros villanyhajtás, és ennek számítógépes vezérlése az akkumulátorok töltésének és merítésének szabályzásával egyetemben. Nincsenek dugattyúk, se váltó, se kuplung, nem püfög, nem lármás, nem büdös, az elektromos rendszer egyes elemeit pedig nem ósdi kábelkorbácsok kötik össze, hanem CAN-bus.

Elektromos hajtású Unimogot kívánva a fa alá, még várnom kell, de ami késik, az nem múlik. Egyelőre be kell érnem a klasszikus robbanómotoros kivitellel. Bármelyikkel elégedett lennék a széles típusválasztékból, mert ezek kivétel nélkül rendkívüli képességű gépjárművek. Szinte mindenre alkalmasak – így kap értelmet a nevében rejlő univerzális jelző. Nem sportkocsi, hanem egy öszvér. Végsebessége nem éri el a 100 km/óra értéket, tehát időben kell elindulni, ha tartani akarom a terminust. A portáltengelyes hajtás és a traktorkerekek eleve korlátozzák a sebességet, azonban más szemlélet szerint ezek a tényezők előnyöket biztosítanak a haladáshoz.

Ezt a járgányt olyan munkagépnek tervezték, hogy korlátozás nélkül megállja helyét a közúti közlekedésben is, ami egy hagyományos traktortól nem várható el. Számtalan csatlakoztatható kiegészítő áll rendelkezésre, amiket az Unimog hidraulikával vagy kardánkihajtással működtet. Az egyik legvonzóbb és legizgalmasabb kiegészítés a daru.

Az Unimog motorjához jellemzően 8 fokozatú váltó kapcsolódik. A szokványos járművek vezetésén nevelkedett autóvezetők hiába keresik a váltókar lehetséges állásai között a hátramenetet, mert az irányváltás külön karral kezdeményezhető. Ebből a sajátosságból eredően a váltó fokozatai hátramenetben is hatnak a sebességre. Terepjáró képességű gépjárművek adottsága a nyomaték fokozása érdekében felezhető sebesség. Itt is megvan ez a lehetőség azzal kiegészítve, hogy nem csak a nemzetközi jelölésű nyúl és teknős üzemmódok kínálják magukat, hanem ráadásnak van egy szamár is. A váltómű fogaskerék áttételeinek változtatásával így összesen 24 sebességfokozat választható.

A terepviszonyokhoz igazodva központilag szabályozható a hidropneumatikus rugó és a kerékabroncsok légnyomása. A vezető anélkül csökkentheti vagy növelheti a nyomást, hogy ki kéne szállnia a járműből. Láthatóan sok lehetőséget terveztek és valósítottak meg az Unimogban, amikkel messzemenően lehet alkalmazkodni a munkavégzés körülményeihez.
Aztán ennél az eszköznél is bekövetkezett az, ami a kedvtelésből tartott kutyánál megfigyelhető. A városi polgárok nem a nyáj terelésére tartják, és nem is farkasok ellen. Így keletkezett az Unimognak reprezentációs célokra szánt luxus változata, amit nem szántásra használnak a mezőgazdaságban, hanem sikkesen a kaszinó elé gördülnek vele.

Valahogy összehoztak az alábbi képen 11 típust, ami darabra sem kevés. Valamilyen fényképmanipuláló eszközt (Photoshop, Affinity) gyanítok az elkészítésénél, mert ki tud ennyifélét egymás mellé állítani a valóságban? Te is így gondolod? Akkor mindketten tévedünk, mert közben találtam olyan megszállott gyűjtőt, akinek csak az egyik garázsában ennél gazdagabb a választék. A fickó amerikai, és megszokhattuk már, hogy ott minden nagyobb és fejlettebb, mégis egy európai gépbe szerelmesedett bele.

A szépség mulandó. Aki erre a tulajdonságára építi karrierjét, annak feszített tempóban kell kiaknáznia a lehetőségeket, mert vészesen fogy az idő, amivel az elragadó külső is alábbhagy. Egy akkumulátoros energiatároló nem megkapó szépségével teszi vonzóvá magát, mégis árt neki az öregedés. Egy élettelen eszköznél nem biológiai folyamatok és hatások okozzák a jelenséget, hanem a kémiai degradáció felelős az akkumulátorok teljesítményének csökkenéséért. Az elektrolit oxidációja vagy az anód és katód felületén kialakuló nemkívánatos rétegek akadályozhatják az ionok mozgását, ezzel csökkentve a hatékonyságot. Tökéletlen technológia.
Születése pillanatában az ember még nem számol a halandósággal, de bizonyos fejlettséget elérve már bosszankodik miatta, ennél is bölcsebben pedig beletörődik. Belenyugszunk abba is, hogy az akkumulátor néhány év alatt tönkremegy, és cserélni kell, akármennyire is vigyázunk rá. A használattól megy tönkre, leginkább a töltés-kisütés ciklikus ismétlődésétől.
Ahogy elfogadjuk az elfogadhatatlant, úgy készülünk az akkumulátorok cseréjére. Csak működjön, jöjjön az a villany minden körülmények között. Napjainkban porolják le Európában a "ha békét akarsz, készülj a háborúra" veretes igazságát, aminek mintájára hamarosan beépül a köztudatba a "ha villanyt akarsz, készülj az áramszünetre" mondás is. Egyszer ezt is idézni fogják, meglásd.

Nem most kezdem a készülődést, mert arra már régóta van itthoni vészforgatókönyv, hogy áramszünet esetén mit kell tennem ahhoz, hogy nyíljanak a kapuk, működjön a hidrofor, ne olvadjanak le a hűtők, és ne legyen sötétség. Ilyenkor hosszabbítók kígyóznak a padlón több helyiségen keresztül, az ajókat nem lehet becsukni – nem profi megoldás, de ideiglenes és működik. Tisztában vagyok azzal, hogy Amazónia esőerdeiben, a civilizációtól távol boldogan élnek emberek villany nélkül, mint ahogy a busmanok Afrikában, de én már nagyon elkényelmesedtem, és ragaszkodok ehhez a vívmányhoz. Napelemek működnek a háztetőn (a szakzsargonban HMKE), van saját villanyunk, csak a tárolása nem megoldott. Árulnak 10-15 kWh-s akkus energiatárolót, de ez a teljesítmény kb. 2 nap áramszünet vagy borult idő áthidalására elegendő, ráadásul manapság már nem elég az áramszünetekkel gondolni, hanem itt van az MVM legújabb népnyúzó találmánya, az idősoros elszámolás. Ennek pénztárcámat érintő kellemetlen hatását úgy védhetem ki, ha nem táplálom be ész nélkül a megtermelt energiát az áramszolgáltató hálózatába, hanem tárolom, hogy ne a hálózatból vételezzek, hanem a saját villanyomat használhassam akkor is, amikor nem süt a Nap. Erre a célra megfelel egy kerti szerszámos házikó méretű akkus tároló: 50 kWh, 200 Ah, 6000 ciklusig garantált élettartam.

Márciustól november elejéig ez a teljesítmény a HMKE termelésével együttműködve kiszolgálhatja egy átlagos háztartás energiaigényét, áthidalhat akár egy teljes hétig tartó felhős időszakot is anélkül, hogy áramot kéne vételezni a szolgáltatótól. Novembertől február végéig a villanyfűtés miatt jelentősen megemelkedik a fogyasztás, miközben a termelés a töredékére zuhan. Ezen a helyzeten már nem segít az 50 kWh-s cucc, mert nagyságrendekkel magasabb az energiaigény, amit messze nem fedez a HMKE téli termelése. Nálunk a 2024/25-ös téli szezonban 2600 kWh hiányzott a termelésből, ennyi villanyt kellett vételezni a szolgáltatótól, mert a termelés mélyen a fogyasztás alatt maradt. Tavasztól őszig szerény az energiaigény, ezért a megtermelt többlet bőven meghaladja a téli szükségletet, van miből feltölteni egy megfelelő kapacitású tárolót.

Így néz ki egy 2000 kWh-s akkus tároló. Valamiért tengeri- vagy hajókonténernek hívják a fémházat, pedig ez a konténer szárazföldön is helytáll. Előrelátóan kell kijelölni helyét, mert ha lerakják, akkor az le van rakva, és nem lehet pajszerrel arrébb döcögtetni. Célszerű a HMKE közelébe telepíteni, mert az egyenáramot nem lehet büntetlenül nagy távolságra eljuttatni. Ez a kapacitás takarékos gazdálkodással áthidalhatja a téli hónapokat, és jó években, amikor sokat süt a Nap, és a napelemeket nem fedi hó, maradhat benne tartalék.
A téli hónapok nehézsége ezzel a háztartási léptékben bődületes teljesítményű tárolóval megoldódik, de ahhoz nem elegedő, hogy a HMKE-ből a szolgáltató hálózatába táplált villany zavarbaejtően alacsony felvásárlási ára miatti megalázó helyzetet orvosolja. Pofátlanul keveset adnak a betáplált villanyért, amit aztán nem átallanak piaci áron értékesíteni a fogyasztóknak.

Remek elképzelés az energiatároló, csakhogy ezzel tervezni számomra legalább olyan utópisztikus, mint a Holdra költözni – nem fog összejönni mostanában. Sok magyar szőlősgazda szőlőjének kivágását tervezi a gyalázatosan alacsony felvásárlási árak miatt, de én nem fogom leszerelni a napelemeket a tetőről. Az a gondolat fordult meg a fejemben, hogy amikor már megtermeltem a saját fogyasztásomat fedező mennyiséget az elszámolási időszakban, akkor lekapcsolom az invertereket. Ha minden HMKE-t üzemeltető gazda így tesz, akkor bizonyos időszakokban három paksnyi energia hiányzik a rendszerből, amit tőzsdén vásárolt villannyal kénytelenek pótolni az energiakereskedők, és amikor áramhiány lép fel, akkor nem a vevő diktálja az árat. Azt hiszem, hogy nagyon gyorsan leszállnának a magas lóról azok a gazemberek, akik most bagóért vásárolják az áramot a leigázott civil kistermelőktől. Azt feltételezem, hogy az anyagi érdek, és a veszteségek kivédésének erős szándéka jobb belátásra térítené a civileken nyerészkedő zsiványokat. Csupán szervezésen, elszántságon és fegyelmezett viselkedésen múlik, hogy bevessük ezt a taktikát. A szervezést vállalja az, aki ért hozzá, a többire alkalmas vagyok. Ez a fajta ellenállás a napelemesek lázadása néven fog bevonulni a történelembe, ha egyszer megvalósul.